2012. január 7., szombat

Mérföldkő

A műkörmös tanfolyam óta tegnap építettem először körmöket édes kis Dorka barátnőmnek, akivel mindketten jelesre végzett kézápoló és műköröm építők lettünk az ősszel. ;)  
Sajnos a hőn áhított szépségszakma megszerzése után egyéb fősulis teendők és az államvizsga miatt semmi időm és energiám nem volt a megszerzett tudást gyakorolni. Viszont nemrég közösen megrendeltük első "körömépítő" anyagainkat és nekiláttunk a gyakorlásnak.
Találtam egy nagyon jó kis műköröm alapanyag ellátó oldalt http://fleurnails.hu/pages/index/id/20/rolunk/, ahonnan mindent szinte fél áron tudtam megrendelni a bolti árakhoz képest.
Azt kell hogy mondjam, nem nyúltunk mellét az anyagokkal, szinte mindegyik beváltotta a hozzá fűzött reményeket azok közül, amiket kipróbáltunk.

Mivel már 4 hónapja lassan, hogy nem építettem műkörmöt, ezért a fehér francia építő zselé folyósságát nem hibáztathatom teljes mértékben azért, amiért nem  tudtam megvalósítani a perfekt kinézetet és a végek nem lettek tökéletesek. Még sokat-sokat kell gyakorolnom és kitapsztalnom a Fleur Nails termékeit.
A porcelán porokat még nem próbáltam, és az építő sablonokra sem volt szükség, mert Dorkának most egy tipes-zselés megoldást választottunk a pici körömszél miatt és a"körömrehab" céljából is (:D) .
Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön néhány kép, először az anyagokról, a munkálatokról, majd pedig a végeredményről. ;)
Ezekbe a cuki kis fonott tárolókba tettem a zsákmányokat, ezeket pár napja vettem a Jyskben.

Liquid, Fixáló folyadék a zselékhez, és 3 építő zselé (White, Clear, Pink)

3 porcelánpor (White, Clear, Pink)

Ecsetes tip ragasztó, ecsetes vízelvonó-zsírtalanító-gombaölő folyadék, ecsetes fényzselé

Építő sablonok és átlátszó tip készlet tároló dobozban


                    
Minden, ami kell :)                                


Így zajlott a munka:


A legelső tip

Tiszta banyesz :D



A végeredmény pedig:






Ezt a lufivirágot Dorkától kaptam, akinek egy bohóc ismerőse adta, hogy hozza el nekem :D

Ez történt tehát tegnap, imádtam ezt a napot! Végre sokat körmözhettem, és a munka után még rám is sor került, így az egy hét alatt megnövesztett kis körmeimre végre gel -lac ( erről majd írok egy bővebb bejegyzést) került. Köszi, Dodó! :):)

Aki kedvet kapott a műkörömhöz, az szóljon bátran! ;) Esetleg ha bármivel kapcsolatban van kérdés, azt írjátok meg nyugodtan!

Sokpusziiiii

2 megjegyzés:

  1. oan szép lett h szinte még énis kedvet kaptam hozzá, pedig én aztán nagyon ódzkodom tőle és (szó szerint) 10 körömmel kapaszkodok a kis jól megszokott mindig másmilyen színű, normál hosszúságú körmeimbe:D

    VálaszTörlés
  2. Neked szép kis körmeid vannak, az tény! De ha mégis komolyabb elhatározásra jutnál mű-pajtásaikat illetően, csak szólj!!! :)

    VálaszTörlés